Loading...
Ön Itt van:  Home  >  Egészségügy  >  jelenlegi cikk

Szerbiában hamarosan elektronikus recept válthatja fel a papíralapú vényt

írta   /   2014-01-30  /   nincs hozzászólás

Akár már az idei év végén vagy a jövő év elején bevezethetik Szerbiában a hagyományos papírrecepteket felváltó elektronikus vényeket – jelentette be Belgrádban Momcilo Babic, az országos egészségbiztosítási alap igazgatója.

erecept   Babic a rendszer lényegét magyarázva elmondta, hogy a számítógépen felírt recept egy központi szerverre kerül, amely bármelyik gyógyszertárban hozzáférhető lesz. Magyarázata szerint az ország minden orvosát és mintegy ezer gyógyszertárat kötnek majd össze. Ezzel több mint 60 millió papíralapú receptet, vagyis több mint 100 tonna különleges papírt, illetve 2 millió eurót (612 millió forintot) spórolnak – hangsúlyozta.
Hozzátette azt is, hogy nem csak a receptek változnak meg, hanem az orvosi beutaló és az időpontfoglalás is elektronikus lesz. Emellett e-konzultációra is lehetőség nyílik, amelynek során az orvos elektronikus úton közli szakvéleményét a beteggel, például azt, hogy szedhető-e egyszerre két vagy több adott gyógyszer.
Az e-recept azt is lehetővé teszi – magyarázta Babic -, hogy a beteg sms-ben vagy e-mailben rendelje meg a gyógyszert. Szerinte ez a leginkább a krónikus betegek helyzetén könnyít, akiknek most minden hónapban el kell menniük az orvoshoz, hogy felírassák a gyógyszert, a jövőben viszont orvosuk a kórtörténet ismeretében kiállítja, majd a gyógyszertárak felé továbbítja az elektronikus receptet.
Az egészségügyi rendszer digitalizálásának csúcsaként az elektronikus egészségügyi kartont is bevezetik – emelte ki az egészségbiztosítási alap igazgatója. Mint mondta, így a beteg teljes kórtörténete, valamint minden röntgenfelvétel és laboratóriumi eredmény bármely orvos számára hozzáférhető lesz.
Az e-receptet már több országban, például Norvégiában, Dániában, Finnországban, Svédországban, az Egyesült Királyságban és Észtországban is bevezették.

hirdetés

az oldal QR-kódja

Szerbiában hamarosan elektronikus recept válthatja fel a papíralapú vényt QR kódja
    Kinyomtatom       Elküldöm

Ezt már olvasta?

Idõsotthon

A szociálisan rászorultak mentesülhetnek az egészségügyi járulék megfizetése alól

bővebben →