Loading...
Ön Itt van:  Home  >  Egészségügyi világnapok  >  jelenlegi cikk

Napi ezer új TBC-s Európában – március 24., a Tuberkulózis világnapja

írta   /   2013-03-21  /   nincs hozzászólás

A tuberkulózis ugyan visszaszorulóban van, mégis naponta több mint ezren, évente pedig 380 ezernél is többen betegszenek meg benne Európában az Egészségügyi Világszervezet tájékoztatása szerint. A nemzetközi szervezet európai részlege, illetve az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) abból az alkalomból ismertette legfrissebb, 2011-re vonatkozó összesítését, hogy közeleg a tbc elleni küzdelem világnapja, március 24. A megbetegedések száma alapján nincs ok enyhíteni a tuberkulózis megelőzésére és a kór elleni harcra irányuló erőfeszítéseken – írja az Index.hu.

A WHO európai régiójában – amelyhez 53 ország tartozik – 2011-ben hivatalosan 300 ezer esetet regisztráltak, a valós szám 380 ezer lehet becslések szerint.  Az összesítésből kiderült: a tbc-s esetek száma összességében évente hozzávetőleg öt százalékkal csökken, a megbetegedések 87 százalékát az európai régió keleti részében jelzik. Ezekből az államokból jelentették 2011-ben az összesen 44 ezer tbc-s haláleset túlnyomó részét. Az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség tagországaiban több mint 72 ezer tuberkulózisos esetet jegyeztek fel, ez négy százalékkal kevesebb a 2010-es adatnál.

Cikk további részéért katt ide.

hirdetés

az oldal QR-kódja

Napi ezer új TBC-s Európában – március 24., a Tuberkulózis  világnapja QR kódja
    Kinyomtatom       Elküldöm

Ezt már olvasta?

Idõsotthon

A szociálisan rászorultak mentesülhetnek az egészségügyi járulék megfizetése alól

bővebben →