
“A huszonöt évem alatt én soha nem fogócskáztam, nem másztam kötélre és nem táncoltam a két lábamon. Se lassút, se pörgőset. Nem telt el úgy nap, hogy ne kértem volna segítséget, és ne mondtam volna ki a köszönöm szót. Nem sétáltam a szakadó esőben, és nem futottam bele egy forró napon a hűvös Balatonba. Nem ugróköteleztem, és nem másztam bordásfalra. Nem indultam zsákban futásban, és nem hulahoppkarikáztam.Viszont megtudtam, milyen az, mikor azért szeretnek valakit, ami belül van, és nem a külső miatt. Azt, hogy milyen egy őszinte ölelés, és azt is, hogy mennyit tud jelenteni a legapróbb fejlődés is egy embernek. Milyen az igaz barát és a szerető család. Több országban láttam a felkelő napot, és az égen ragyogó holdat. Kaptam váratlanul kedves üzeneteket, és ébredtem egy szerető férfi puszijaira. Kaptam őszinte mosolyokat pici gyerekektől és felnőttektől. Számtalan meglepetéssel gazdagodtam. Megtanultam annak örülni, amim van, és nem azon szomorkodni, ami hiányzik az életemből.”