Loading...
Ön Itt van:  Home  >  Baba-mama sarok  >  jelenlegi cikk

Jótékonysági koncert egy beteg gyerek javára a Fonóban

írta   /   2013-03-26  /   nincs hozzászólás

Jótékonysági koncertet rendeznek április 6-án 14 órától a Fonó Budai Zeneházban egy daganatos kisfiú gyógyulásának elősegítésére.

    A koncerten fellép mások mellett Bársony Bálint, Somló Tamás, Vastag Tamás, Tóth Vera, a Nemadomfel Együttes, valamint a kisfiú osztálytársai, iskolatársai. Az esemény fővédnöke Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere, aki a rendezvényen beszáll basszusgitározni a Nemadomfel Együttes Soha nem adjuk fel című számába. A jótékonysági koncert célja, hogy támogassa a kisfiú kiegészítő terápiájának költségeit – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég. Menasági Géza tavaly augusztusban került kórházba, ahol a vizsgálatok többszörösen szétszóródott, valamennyi főbb csontot érintő rosszindulatú daganatot állapítottak meg nála. A diagnózis szerint a kisfiú egy nagyon ritka, ám annál agresszívabb daganatos betegségben szenved, annak is a végső stádiumában. A kemoterápiás kezelést szeptemberben kezdték el, a műtét és a sugárterápiás kezelés az ő esetében nem lehetséges, hiszen túl sok csontot érint a betegség. A következő feladat egy külföldi klinikai kísérletben való részvétel és a finanszírozás megszervezése.

bse \ brr \ pdm

hirdetés

az oldal QR-kódja

Jótékonysági koncert egy beteg gyerek javára a Fonóban QR kódja
    Kinyomtatom       Elküldöm

Ezt már olvasta?

earth

Föld Napja 2014

bővebben →